Bemutatkozás

A Sprintinvest Befektetési és Tanácsadó Zrt. a Magyar Nemzeti Bank engedélyével működő független pénzügyi közvetítő – többes ügynök. Engedély száma H–EN–I 698/2014. és H-EN-I-342/2018.

Társaságunk budapesti székhellyel rendelkezik, de tradicionálisan vidéki – főként dél- és nyugat-dunántúli – kis- és középvállalkozások finanszírozását segítette elő tevékenységével. Nagy tapasztalatot szereztünk és komoly üzleti kapcsolatokat építettünk fel Baranya-, Tolna és Somogy és Zala megyékben, de az utóbbi években Budapesten kifejtett aktivitásunk is egyre hangsúlyosabbá vált.

Tulajdonos

A vállalkozás tulajdonosa és vezérigazgatója Kálmán Zoltán. Közel tíz évet dolgozott banki területen, ennek jelentős részét fiókvezetőként, területi vezetőként a Nyugat-Dunántúlon.2012-től a Corrigia Zrt. résztulajdonosa, igazgatósági tagja volt, majd 2014.-ben megalapította a Refero Credit Zrt.-t, amely által 2021. szeptemberétől a Sprintinvest Zrt. tulajdonosává vált.

Tevékenységünk

Cégünk hitelközvetítés tekintetében elsősorban a vállalati üzletágban ért el jelentős sikereket és a vállalkozói hitelközvetítés ma is tevékenységünk gerincét képezi. Évente több milliárdnyi hitel közvetítésében vettünk részt, korábban a Jeremie Program, az utóbbi időben pedig a KAVOSZ Széchenyi Kártya programja keretében.

Fogyasztói hitelközvetítői tevékenységünket 2019. elején indítottuk el, a két nagy üzletágban közvetített hitelek aránya jelenleg nagyjából fele-fele arányban oszlik meg. Legnagyobb volument természetesen a jelzáloghitel képviseli, de jelentős hányadát jelentik a közvetített állománynak a babaváró hitel és személyi kölcsön termékek is.

Független pénzügyi szolgáltatás-közvetítői tevékenységünkre vonatkozóan kibővített szakmai felelősségbiztosítással rendelkezünk az UNION Biztosítónál.

Banki partnereink

Jelenleg már szinte az összes magyarországi kereskedelmi bank termékei elérhetők cégünkön keresztül. A banki háttér kiegészül még lízing- és faktorcégekkel és más pénzügyi vállalkozásokkal is, amelyeken keresztül speciális finanszírozási lehetőségekhez is hozzáférést tudunk biztosítani közvetítői alvállalkozóink -és ügyfeleik- részére.

Hálózatunk

Kiemelt célunk közvetítői hálózatunk bővítése, alvállalkozóink köre folyamatosan bővül, immár több mint 20 értékesítő partnerrel dolgozunk együtt. A partnereink által közvetített kihelyezések volumene immár meghaladja a 8 milliárd forintot. Csapatunkba továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik kedvet éreznek és affinitásuk van a vállalkozói hitelezéshez. Részükre kiépített banki kapcsolatrendszerünk, szakmai tapasztalatunk és infrastruktúránk révén a piacon egyedülálló támogatást tudunk biztosítani.

Főbb pénzügyi adatok

Cégünk elmúlt évek alatt nyújtott teljesítménye eredményei és stabil tőkeháttere alapján kijelenthetjük, hogy partnereink részére stabil pénzügyi hátteret is biztosítunk. Tisztában vagyunk vele, hogy alvállalkozóink számára nagyon fontos a bevételek kiszámítható befolyása. Ennek tudatában nagy hangsúlyt fektetünk a jutalékok lehető leggyorsabb és pontos elszámolására és kifizetésére.

Év2022202120202019
Árbevétel73 10381 38757 69736 546
Üzemi eredmény20 69327 51045 79817 700
Saját tőke32 90634 0609 34422 783
adatok ezer forintban
Év2022202120202019
Árbevétel73 10381 38757 69736 546
Üzemi eredmény20 69327 51045 79817 700
Saját tőke32 90634 0609 34422 783
adatok ezer forintban

Társaságunk alapadatai

Székhely / Iroda: 1027 Budapest, Dob utca 16. 6. lház. 3. em. 3.
Cégjegyzékszám: 01-10-048980
Adószám: 23054268-1-42